Az adózás előtti eredmény meghatározásáig nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a legtöbb vállalkozásnál ugyanazok az elvek érvényesülnek. Eddig a pontig egy viszonylag egységes szabályrendszer mentén működnek a vállalkozások.

Az eredmény utáni adózásra azonban már több lehetőség is kínálkozik, és azon belül is további módosító tételt találunk majd:

Egyéni vállalkozások:

  • Személyi jövedelemadó
  • Kisvállalkozók tételes adója (azaz a KATA)

Társas vállalkozások:

  • Kisvállalkozók tételes adója (KATA)
  • Kisvállalati adó (KIVA)
  • Társasági adó (TAO)

 

Az, hogy egy adott vállalkozásnak milyen lehetőségei vannak, és számára melyik lesz a kedvezőbb, nem egy könnyű döntés, hiszen a választott adónem egy időre (minimum 1 év) biztos elkíséri a vállalkozást. Ezért célszerű kikérni egy adózási szakértő, vagy könyvelő véleményét. Cégalapítás elött pedig ennek a szakértőnek a szolgáltatása meg kell, hogy előzze az ügyvéd által nyújtott cégalapítási, cégbejegyzési szolgáltatást.

A következő ábra a társas vállalkozások – azon belül is a TAO-s és KIVA-s vállalkozások – eredmény levezetését mutatja be, és benne az eredmény utáni adó helyzetét:

Az adózott eredmény tehát az Adózás előtti eredmény, csökkentve az eredményt terhelő adóval.

Az Adózott eredményt két féle módon használhatja fel a vállalkozás:

  1. Bent hagyja a vállalkozásban, ekkor mondjuk azt, hogy eredménytartalékot képez.
  2. Kifizeti a tulajdonosoknak, azaz osztalékot fizet.

Mind a két lehetőségnek meg megvan a létjogosultsága. Az adott vállalkozás pillanatnyi helyzetétől függ, hogy abban az adott pillanatban melyik lesz számára az ideális megoldás.